Szerző:

Konferenciabeszámoló: Rozsdamentes medencék és folyókarendszerek gyártási és üzemeltetési kérdései

A Direct-Line Kft. 2019. június 20. napján megtartotta a “Rozsdamentes medencék és folyókarendszerek gyártási és üzemeltetési kérdései” című szakmai konferenciasorozat rendezvényét.

A bemutatóval egybekötött találkozó legfőbb célja az volt, hogy a tervezők, beruházók, kivitelezők és üzemeltetők elmondhassák véleményüket, tapasztalataikat a rozsdamentes medencék tervezésével, gyártásával és üzemeltetésével kapcsolatban annak érdekében, hogy ezen termékkör jövőbeli fejlesztéseiben a megrendelői igények lehessenek a meghatározók.

A résztvevőket dr. Reith János, a cég ügyvezető-igazgatója köszöntötte és elmondta, hogy a cég ebből a munkamegbeszélésnek szánt rendezvényből hagyományt teremtett, hiszen évente bemutatja a gyártott termékeket és a fejlesztési eredményeket. “Szeretnénk elérni azt, hogy a szakma képviselőivel legalább évente egyszer le tudjunk ülni, és át tudjuk beszélni azokat a kérdéseket, amelyek valamennyiünket foglalkoztatnak.”

Az első előadást Laszli Ádám a Kerex Uszodatechnika Kft. projektvezetője tartotta a rozsdamentes medencék vízgépészeti megoldásairól, előnyeiről, kiviteli módozatokról. Az előadó részletesen beszámolt a leggyakrabban használt medenceszerkezetekről, azok előnyeiről és hátrányairól. Kiemelte, hogy a medence borítást adó rozsdamentes acél élettartama több évtizedben mérhető, ha azt szakszerűen gondozzák.

A vízgépészeti megoldások alkalmazása is egyszerűbb a rozsdamentes medencéknél, könnyebben kialakítható a vízzáró gépészeti csatlakozás rendszere. A vízgépészeti berendezések és látványelemek is könnyen csatlakoztathatók a rozsdamentes medencékhez, melyek élettartama a medencével azonos. Az előadása az alábbi linkről letölthető:

Laszli Ádám: “Technológiai gépészeti megoldások rozsdamentes medencékhez” című előadása az alábbi linkről tölthető le:
http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2019/06/DL_gepeszeti_megoldasok_Laszli.pdf

Ezt követően dr. Reith János a Direct-Line Kft. ügyvezető igazgatója ismertette részletesen azokat a szempontokat, amelyek a rozsdamentes medencék tervezése, gyártása és üzemeltetése során fontosak. Elmondása szerint a rozsdamentes medencék iránt 2010. évektől kezdődően növekedett meg a hazai kereslet. A felhasználók felismerték azon előnyöket, amelyeket a rozsdamentes anyagok nyújtanak. Ilyenek a teljes vízzárás, az alacsony tömeg, az önhordó szerkezet, a könnyen tisztítható felület, a minimális vegyszerigény, stb.

A megrendelő több típusokból választhat, a medence lehet beltéri és kültéri, emeleti, vagy pince szintre helyezett, feszített, rejtett feszített víztürkű, vagy szkimmeres.

A Direct-Line Kft. a rozsdamentes medencék teljes körű kivitelezését vállalja, amely a kezdeti építészeti elképzelések gyártási rajz szintű pontosításával indul s a helyszíni telepítési munkálatokat követő üzemeltetésre való átadásig tart. A rozsdamentes acélok megmunkálásában nagy jártassággal rendelkező szakemberek olyan korszerű technológiák felhasználásával készítik el a medencéket, amelyek a kiváló minőség és a hosszú élettartam garanciáját adják. A gyártási folyamatok előadó általi részletezése segített a résztvevőknek abban, hogy a saját projektjeikben több információ birtokában jó döntéseket hozhassanak. Ezután szó esett még a fürdőkben szokásosan alkalmazott un. látványelemekről, melyek hasznos és látványos kiegészítői a fürdőknek.

Az előadó részletesen beszámolt a medence projekt teljes kivitelezési folyamatáról. Kiemelt jelentőséggel bír az ügyféllel történő kommunikáció. Minden olyan információt regisztrálni kell, amely a megvalósításban szereppel bír. Az ügyfél által elmondottak, és a helyszíni felmérés adataiból áll össze az az adathalmaz, melynek felhasználásával kezdődhet meg a tervezési folyamat. Az elkészült gyártmányterv megrendelő általi elfogadását követően indulnak meg a kivitelezési munkálatok.
Az a fő gyártói törekvés, hogy a munkák minél jelentősebb része a Direct-Line Kft. telephelyén történhessen meg. A szállítható mérettartományon belül általában elkészül a medence test teljes egészében. A részekben való gyártás esetén a helyszínre szállítás után az egyes elemek beemelésre kerülnek, és a helyszínen történik meg a végső összeállítás. A gyártási munkafolyamat a felületképzéssel ér véget.

Az előadó részletesen kitért az élményelemekre és a szükséges vízgépészeti tartozékokra, melyek szintén rozsdamentes acél anyagból készülnek. Az előadás végén dr. Reith János említést tett olyan nem esszenciális tartozékokra, mint például a rozsdamentes padlóösszefolyók, rés- és sávfolyóka rendszerek, korlátok, melyekkel rendszerszintű megoldások alakíthatók ki. Az előadás itt tölthető le:

dr. Reith János: “Rozsdamentes medencék gyártás tervezése, gyártása és telepítése” című előadása az alábbi linkről tölthető le:
http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2019/06/dl_rm_medencek_elhelyezese_tervezese_2019.pdf

A kiadott programtól eltérően a „Rozsdamentes medencék helye a fürdők világában” című előadást dr. Reith János tartotta meg, az erre felkért Magyar Fürdőszövetség delegáltja helyett. Így előre is elnézését kérte hallgatóságának, hogy egy vélhetően elfogultabb előadást fognak hallani, mintha a szélesebb piaci szegmenst képviselő Magyar Fürdőszövetség delegáltja mondaná el az álláspontját ebben a kérdésben.

Az előadó nemzetközi kitekintéssel kezdte, melyben bemutatta a fejlett világban lejátszódott előzményeket. A külföldi minták alapján 2010-es években elsősorban közösségi fürdőkben Magyarországon is megjelentek a rozsdamentes medencék. Ezek azonnal kedvező benyomást tettek a felhasználókra és az üzemeltetőkre egyaránt.

Az előadás részletesen kitért az alapanyagból fakadó előnyökre, amelyek a többi medencetípussal szemben főként az üzemeltetésben mutatkoznak meg. Az előadásban néhány felvétel bemutatásával szemléltette az előadó azt is, hogy a nemesacélok ferrit fertőzését elkerülendő, hogyan lehet az emberi hanyagság következményeit csökkenteni, az esetleges károkozást utólag orvosolni.

Zárásként megemlítette még, hogy Magyarországon is megjelent az az egyre szélesedő fogyasztói réteg, amely családi házukban kívánják azt a komfortot biztosítani, amit a széles választékban elérhető funkcionális és látványelemekkel bővítetten a rozsdamentes medencék nyújtani képesek. Az előadás itt tölthető le:

dr. Reith János: „Rozsdamentes medencék helye a fürdők világában” című előadása az alábbi linkről tölthető le:
http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2019/06/dl_rm_medencek_furdok_vilagaban_2019.pdf

Az előadásokat követően a látogatók megtekintették a képen látható, hozzávetőlegesen 80 %-ban kész, 6,35m átmérőjű rozsdamentes medencét.

A bemutatott medencével és termékekkel kapcsolatban a gyakorlati bemutatót követően élénk szakmai konzultáció folyt, amelyek nyomán megalapozott fejlesztési célokat tudunk megfogalmazni a jövőre nézve. A visszajelzések alapján új igények és ötletek mellett az elkövetkezendő időszakban a számunkra nagyon értékes üzemeltetési tapasztalatokra is számíthatunk.

A szakmai workshopot kötetlen beszélgetésnek teret adó munkaebéd zárta, ahol a szakma résztvevői finom ételek mellett ismerkedhettek meg és cserélhettek eszmét egymással. Örömünkre szolgált, hogy régről ismert partnereinkkel újra találkozhattunk, s újakkal ismerkedhettünk meg. Bízunk a jövőbeni közös együttműködésben, hogy a “Rozsdamentes medencék és folyókarendszerek gyártási és üzemeltetési kérdései” továbbra is eredményesen végbemehessen.

Dr. Reith János ügyvezető igazgató zárszavában tájékoztatta a megjelenteket, hogy 2020. tavaszán is örömmel látja a konferencián részt vevő vendégeket.

Összefoglalót készítette: dr. Szántó Lajos

Írjon nekünk

Ön mit gondol?

Vélemény, hozzászólás?

© Készítette - Direct Line - Bemind Kft.
csik