Szerző:

Részt vettünk a GYÁRTÁS 2010 (Manufacturing 2010) konferencián

A Direct-Line Kft. idén is több előadással képviseltette magát a GTE Gyártási Rendszerek Szakosztálya által megrendezett GYÁRTÁS 2010 (Manufacturing 2010) konferencián, amelyet 2010. október 20-21. között tartottak meg.

A Direct-Line Kft. idén is több előadással képviseltette magát a GTE Gyártási Rendszerek Szakosztálya által megrendezett GYÁRTÁS 2010 (Manufacturing 2010) konferencián, amelyet 2010. október 20-21. között tartottak meg.

Az MTA SZTAKI épületében megrendezett nemzetközi részvételű konferencia a szervezők célkitűzése szerint a gyakorlatban jól használható fejlesztések és gyártástechnológiai megoldások bemutatására szolgált.

Cégünk fiatal kutatói és ipari szakemberei 7 előadás keretében mutatták be az ultraprecíziós megmunkálásokkal szorosan összefüggő területén elért legújabb gyártástechnológiai fejlesztéseiket és kutatásaik eredményeit. Emellett a Direct-Line Kft. informatikai szakemberei által kifejlesztett, HaXSoN névre keresztelt integrált hardever-szoftver rendszere is bemutatásra került.

A hallgatóságtól pozitív visszajelzések érkeztek kutató munkáinkkal kapcsolatban. Miután Magyarországon még nem létezik használható gyártástechnológiai adatbázis az ultraprecíziós keményesztergálás esetében, ezért hiánypótló szerepe van a Direct-Line Kft. által ezeken a területeken elért értékes eredményeknek mind a kutatásban, mind pedig az ipari felhasználásokban. Az előadások alatt és a szünetekben az érdeklődők számára lehetőséget biztosítottunk a HaXSoN rendszerrel való megismerkedésre, továbbá a gördülőelemes hajtás több prototípusát is kézbe lehetett venni, meg lehetett ismerkedni a működési elvével.

Cégünk kutatási eredményeit bemutató előadássorozata november 17.-én folytatódik. A Tudományos Diákköri Konferencia napján a Budapesti Műszaki Egyetemen tartunk szakmai napot, amelyen nem csupán bemutatni kívánjuk eredményeinket, hanem a résztvevőkkel szakmai konzultációt is folytatunk.

A konferencia résztvevői, támogatói:
Reith Márta

Írjon nekünk

Ön mit gondol?

Vélemény, hozzászólás?

© Készítette - Direct Line - Bemind Kft.
csik