Szerző:

Rozsdamentes folyókarendszerek tervezése és gyártása

Hazánkban még nem terjedt el az a fajta szemlélet, amelyet cégünk régóta képvisel a folyóka rendszerek értékesítésében. A gyártók többsége katalógusaiban számos részletre kiterjedő információt ad saját termékeiről és a megrendelőktől pedig azt várja el, hogy ebből tételes listát állítson össze a kívánt folyókarendszer megvalósításához. Az ügyfelek többsége azonban sem idővel, sem pedig az ehhez szükséges tervezői szemlélettel és az ezzel járó szaktudással nem rendelkezik.

A gyártó tudja a legkedvezőbb műszaki megoldást biztosítani

A viszonylag gazdag elemkészletből felépülő folyóka rendszerek esetében gyakran szaktervező igénybe vételére kerül sor, aki ismeri az egyes gyártók termékcsaládjait, s a megoldást jelentő tétellistát egy adott gyártmánypalettából össze tudja állítani.

Megítélésünk szerint sokkal hatékonyabb megoldás az, ha a megrendelő a gyártóra bízza a műszaki tartalom meghatározását, s neki csak a folyóka rendszerrel szembeni követelményeket kell meghatároznia. Az adott vízelvezetési feladatra alkalmas megoldás kidolgozása legyen a gyártó feladata, ugyanis ő ismeri a legjobban saját termékeit, a használatukban rejlő lehetőségeket. Ő tudja kidolgozni azt a legkedvezőbb változatot, amelyekre a megrendelőnek valóban szüksége van.

DL-folyókarendszerek építőelemei

A DL-Folyókarendszerek katalógusunkban található részletes leírás végigvezeti a megrendelőt azokon a lépéseken, amelyek segítenek az igényeinek megfelelő folyókarendszer specifikálásában. Szakembereink számára elegendő, ha elküldni a kiépítendő rendszer nyomvonal rajzát, amelyen feltünteti a hosszméreteket, a kifolyási pontokat, valamint az egyes szakaszok elvárt lejtéseit, ahogy az alábbi példában látható. Ennek megfelelően megvalósítási javaslatot tudunk készíteni a képen látható módon a házi szabvány szerint készülő elemeinkből felépülő folyókarendszerhez.

Ügyfél által megküldött kézi nyomvonalrajz folyókarendszerhez…

… és a hozzátartozó DL-specifikáció szerinti folyókarendszer nyomvonalrajza

Hogyan tudjuk a gyorsabb kiszolgálást biztosítani, kedvezőbb áron?

Hozzánk gyakran úgy érkeznek meg a folyóka árkérések, hogy valamely gyártó kódrendszerével leírt műszaki tartalomra kell alternatívát találni. Az alternatíva keresés mögött általában az a megrendelői igény húzódik meg, hogy olcsóbb és/vagy rövidebb határidővel leszállítható megoldásra van szüksége. Nagyon ritkán az is előfordul, hogy a megrendelő bizonytalan, s így több helyről kapott műszaki tartalom összehasonlítását szeretné elvégezni.

A tapasztalataink azt mutatják, hogy az esetek meghatározó többségében kialakítható olyan megoldás a modulokból felépülő termékeinkből, amelyek mindkét szempont alapján teljesítik a megrendelői elvárásokat. Az ár csökkenését többnyire az eredményezi, hogy a tervezői, vagy éppen viszonteladói érdekek miatt a műszaki és egyéb szempontból is túlméretezett rendszerek helyett kell kedvezőbb megoldást találni. Ez számunkra azért nem nehéz, mert cégünk nem csak a szokásos méretsor szerint, hanem akár egyedi méretben is képest rövid határidővel megtervezni és legyártani folyóka elemeket. A megtakarítások pedig ezek segítségével valóban könnyen elérhetők.

DL-Folyókarendszerek elemei raktáron

Ahhoz pedig, hogy az egyedi megoldást gyorsan le lehessen gyártani, nem a kész termékeket, hanem megfelelő előgyártmányokat kell raktári készleten tartani. A jelentős raktár készletünk a kész- és félkész építő elemekből akár órákon belüli szállítást is lehetővé tesz.

Miért fontos a helyszíni szemle?

Az ügyfeleinktől kapott pozitív visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy a megrendelés előtti helyszíni egyeztetés rendkívül hasznos. A megrendelő meggyőződhet arról, hogy a menet közben körvonalazódó igénye milyen módon lesz teljesítve. Cégünk szakértője számára pedig azért roppant hasznos, mert ilyen esetekben olyan körülményekre szokott fény derülni, amelyek további megtakarítási lehetőségeket tesznek lehetővé a megrendelő számára.

A helyszíni szemle végeredményeként általában előáll egy olyan nyomvonal rajz, amely alapján már a gyártás is rendkívül gyorsan elvégezhető. A folyóka rendszer gyártói telephelyen való próba szerelését követően olyan jelölésekkel kerülnek az egyes elemek kiszállításra, hogy a helyszínen már el sem lehet téveszteni az ismételt összerakást.

Írjon nekünk

Ön mit gondol?

Vélemény, hozzászólás?

© Készítette - Direct Line - Bemind Kft.
csik