Szerző:

Sikeresen zárult a „Közös cél: a valódi innováció” címmel megtartott konferencia

2011. március 31-én a Direct-Line Kft. szervezésében megrendezésre került a „Közös cél: a valódi innováció” című konferencia. 2011. március 31-én a Direct-Line Kft. szervezésében megrendezésre került a „Közös cél: a valódi innováció” című konferencia.

A vállalatunk célja a konferencia megszervezésével egyrészt az ágazat problémáinak a feltárása, másrészt megoldási javaslatok megfogalmazása volt a döntéshozók felé, aminek különös aktualitást ad az a tény, hogy készülőben van az új kormányzati K+F stratégia.

A fenti cél elérése érdekében a hazai innovációs területről széles körben kértük fel előadóinkat és hívtuk meg vendégeinket.

A rendezvény fővédnökségét Dr. Nikodémus Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium Innovációs és K+F Főosztályának vezetője vállalta. Nyitó előadásában ismertette a jelenleg körvonalazódó K+F+I koncepció új hangsúlyait.

Előadóink között az innovációs terület problémáiról, jó és problematikus megoldásairól tartott előadást Prof. Dr. Hajtó János, a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának rektora, valamint Dr. Greiner István, a Magyar Innovációs Szövetség általános elnökhelyettese.

A versenyszféra szemszögéből a vállalatunk véleményét Dr. Reith János ügyvezető ismertette, majd a délelőtti előadások sorát Lontay Zoltán, a GEA EGI Energiagazdálkodási Zrt. irodavezetője zárta, a megújuló energiatermelés területén lévő innovációs lehetőségek ismertetésével.

Az ebédszünetet követően Lukovszki Csaba, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K+F projektvezetője tartott előadást, majd Dr. Inzelt Péter, az MTA SZTAKI igazgatójának előadása következett. Az előadók sorát Dr. Bajusz Dániel, a Nemzeti Adó és Vámhivatal főosztályvezetője zárta, aki a K+F tevékenység adózási vonzatairól, különös tekintettel az adóelőnyök igénybevételében rejlő kockázatokról beszélt.

A rendezvény végén Dr. Nikodémus Antal foglalta össze az elhangzottakat, egyúttal jelezte, hogy a kormányzati K+F+I stratégia kidolgozásának folyamatában támaszkodni kívánnak a konferencián elhangzottakra, valamint a résztvevők tapasztalataira és véleményére. Dr. Kovács Zoltánnak, a rendezvény levezető elnökének köszönhetően feszes időrendben, de mindenben az előzetes terveknek megfelelően alakult a munkakonferencia programja.

A sok pozitív visszajelzést, folytatásra biztató javaslatot megszívlelve megígérhetjük, hogy ez év őszén az innováció valamely részterületével kapcsolatban hasonló szellemű konferenciát szervezzük.

A sikeresen zárult rendezvény előadásai letölthetőek itt:

K+F+I koncepció új hangsúlyai(Dr. Nikodémus Antal)
Innovációs folyamatok problémái és megoldásai(Prof. Dr. Hajtó János)
Tapasztalatok és javaslatok a hazai innovációval kapcsolatban (Dr. Greiner István)
Az innováció egy termelő vállalkozás szemszögéből (dr. Reith János)
A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén (Lontay Zoltán)
K+F projekt vezető gondolatai az innovációról (Lukovszki Csaba)
Hazai K+F a kutatóhelyek szemszögéből (Dr. Inzelt Péter)
K+F tevékenység adóztatása és adózása (Dr. Bajusz Dániel)

Írjon nekünk

Ön mit gondol?

Vélemény, hozzászólás?

© Készítette - Direct Line - Bemind Kft.
csik