Szerző:

Valóban a versenyképességet növeli a Lendület program?

A Magyar Tudományos Akadémia december 10-én tartotta a Lendület program 2011. évi díjazottjainak első beszámolóját az elmúlt esztendőben elért eredményekről. A sajtónyilvános előadásokra szóló meghívásnak örömmel tettünk eleget, hiszen adófizető cégként kíváncsiak voltunk arra, hogy az akadémiai kutatások finanszírozásának új formáját jelentő „Lendület program” miben hoz többet és mást a korábbiakhoz képest.

A 2009-ben indult „Lendület program” keretében jelenleg 28 kiemelkedő fiatal tudós folytat nemzetközileg is versenyképes kutatást összesen 1 100 millió forintos támogatással.
A 2011-ben 600 millió forint támogatást elnyerő 16 kutató 6 tudományterületen (biológiai tudományok, fizikai tudományok, földtudományok, kémiai tudományok, nyelv- és irodalomtudományok, valamint orvosi tudományok területén) végez alapkutatásokat.

Az eredmények bemutatása során a kutatók első helyen a kutatócsoport megalakulását és az eszközbeszerzéseket említették, majd jellemzően az impaktfaktorok magas értéke és a zömében külföldön megjelenő publikációk száma alapján igyekeztek bizonyítani rátermettségüket, indokolni a program további finanszírozásának létjogosultságát. A 16 kutatócsoport közül mindössze egy (!) számolt be arról, hogy eredményeinek hasznosítása ügyében megkezdte a tárgyalásokat egy egyelőre neve elhallgatását kérő céggel.

Az érintett kutatókon túl kevés számú érdeklődőt vonzó rendezvény kapcsán felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon napjaink Magyarországa mit profitál abból, hogy a „Lendület program” keretében finanszírozott, egyébként tényleg tehetséges fiatal kutatók nem hagyták el az országot, vagy visszatértek ide?

Ha gazdasági szempontból, pusztán a rendezvényen tapasztaltak alapján nézzük a tényeket, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a hazai tudomány, a kutatás-fejlesztés, általában az innováció nagy bajban van. Az előadások alapján akár a politikai szféra azon viszonyulása is érthetővé válhat az akadémia és általában a tudomány világához, amely egyre csökkenő mértékben hajlandó forrásokat tudományos célokra csoportosítani. Amennyiben a kutatómunka végeredményének Magyarországon egyedül a nívós lapokban megjelenő cikket tekintjük, s még csak szempontként sem jelenik meg az, hogy hogyan lehetne a kutatások társadalmi, gazdasági hasznát idehaza realizálni, ne csodálkozzunk az egyre erősödő tudományellenességen. Joggal merül fel az a kérdés is, hogy az alapkutatások eredményeinek hasznosítására a publikációk helyett és mellett miért nem jelennek meg az ezekre épülő alkalmazott kutatások, kísérleti fejlesztések? Vajon kinek a feladata volna a további hasznosítási célú lépések megtétele?

A fenti probléma már a „Lendület program” pályázati kiírásában kódolva van, hiszen annak egyetlen deklarált célja a kutatók itthon tartása, hazavonzása. Szemléletes példája ez annak, hogy hogyan keveredik össze a tudomány világában is a cél és az eszköz. A kutatók itthon tartása ugyanis nem cél, hanem eszköz lehetne ahhoz, hogy a munkájuk eredménye, fejlesztéseik hazánkban hasznosulva teremtsenek gyártási, szolgáltatási feladatokat, erre létrehozott munkahelyeket. Az így előálló javak ezáltal közvetlenül eredményezhetnének jólétet, az adóbevételeken keresztül pedig egy prosperáló államot. Ennek megfelelően már a pályázatban meg kellene jelenjenek a hasznosíthatóságra vonatkozó, hazánk társadalmi és gazdasági érdekeit szem előtt tartó szempontok. Az egyes projektek értékelésénél pedig alapvető mutató lehetne az innovációs piac szereplőivel való eredményes együttműködés, a hasznosítási megállapodások száma és értéke.

A világméretű gazdasági válság közepette, egy folyamatosan elszegényedő országban elsősorban azokat a kutatásokat kellene finanszíroznunk a köz pénzéből, amelyek a legrövidebb távon ígérnek gazdasági hasznot. Elismerjük az alapkutatások fontosságát, mégis ki kell jelentenünk: még egy nálunk sokkal gazdagabb ország sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az alapkutatások eredményeinek hasznosítására ne tegyen intézményesített formában valamilyen lépéseket. Nem lehet a legfontosabb tudománypolitikai cél az, hogy a világ számára újabb kiemelkedő eredményeket szolgáltassunk pusztán a dicsőséget jelentő impaktfaktorokért cserébe.

Bízunk abban, hogy az Akadémia vezetői felismerve a kezükben lévő hatalmas szellemi tőke teremtő erejét, hamarosan lépéseket tesznek majd a megszerzett ismeretek mielőbbi társadalmi és gazdasági hasznosításának irányába is. A magunk részéről maximálisan partnerek tudunk és kívánunk ebben lenni.

Dr. Reith János
Dr. Kovács Zoltán

Írjon nekünk

Ön mit gondol?

Vélemény, hozzászólás?

© Készítette - Direct Line - Bemind Kft.
csik